8 hónapos baba alvásigénye

SHARE
, / 11139

Alszik a baba pihen a mama

Gratulálok a 8 hónapos kisbabádhoz!

Sokan számolnak be róla, hogy ebben az életkorban az eddig már egészen jól alvó babák is kezdenek újra felébredni éjszaka.

A 8 hónapos baba alvásigénye

Ha minden “normálisan” alakul, a nyolc hónapos babák éjszaka nagyjából 11 órát alszanak.

A nappali alvásaik összesen három órát tesznek ki, ami két nappali alvásból tevődik össze.

Ezek a száraz, átlagos adatok. A kisbabák egyedi jellemzői miatt azonban szinte nem találsz két babát, akik ugyanannyit aludnának.

Mi lehet az oka a 8 hónapos babák éjszakai felébredésének?

Nyolc hónaposan az okokat általában nem az éhségben kell keresni.

Ha lefekvés előtt evett utoljára, és rendesen jóllakott, akkor biztosan nem emiatt kell esetleg néhány óránként felkelned hozzá.

Ha nem az éhség az oka, akkor mi?

Mozgásfejlődés

8 hónaposan már közel állhattok a felálláshoz.

A nappali élmények, a nem rég megtanult mászás, vagy a felállási próbálkozások az éjszakákra is hatással lehetnek.

A kicsi nyugtalan.

Alvás közben esetleg újra lejátszódnak benne a nappali élmények, amit kisebb mozgások is kísérhetnek.

A mozgások pedig felületesebb alváskor ébredéshez vezethetnek.

Segíts elaludni a kisbabádnak

Kipróbált módszerek, hogy nyugodtan aludjatok végre.
Alszik a baba, pihen a mama

Jönnek a fogak

A baba első néhány foga pár hét leforgása alatt bújik elő.

Ha szerencsétek van, akkor rövid idő, pár hét leforgása alatt, ha nincs, akkor elhúzódhat.

Ez bizony fájdalommal, érzékenységgel jár a kicsiknél.

Biztosan észreveszed a nyugtalanságot, a nyűgösséget.

Valahogy másként viselkedik, mint kevéssel korábban.

Igazából, ezt elkerülni nem tudod. fel kell rá készülnötök, és át kell vészeljétek ezeket a heteket azzal a tudattal, hogy bizony megint többet kellhet éjszakázni.

Anyahiány 8 hónaposan

A szeparációs szorongás is oka lehet a nyugtalanságnak, a felébredésnek.

A babának fel kell tudni dolgoznia, hogy ő és az anyukája nem mindent csinálnak együtt, nincsenek összenőve, hanem két önálló személyről van szó.

Éjszaka, amikor felébred, aggódva anyát keresi.

Ha meghallod, hogy megébredt, menj oda hozzá, és nyugtasd meg, hogy ott vagy, nem kell aggódnia.

Tipp: továbbra is figyelj rá oda, hogy a napirendetek közel azonos forgatókönyv szerint működjön.

A 8 hónapos kis manódnak még most is szüksége van a kiegyensúlyozottságra.

Lehet, hogy egészen eddig, mondjuk a fogzás megindulásáig jól alvó volt, ezért már “elfelejtetted” a születése körüli jó tanácsokat a napirend fontosságáról.

Ha így van, itt az ideje, hogy újból tudatosan figyeld és kövesd a megszokott napi ritmusotokat.

A 8 hónapos baba alvásigénye tehát 11 óra éjszaka és összesen 3 órás nappal.

Alszik a baba pihen a mama

Címlap fotó credit: CrystalSanchez

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Adatvédelmi szabályzat További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Adatvédelmi szabályzat

Bezárás